Az első interjú

Elérkeztem ehhez is. Túl vagyok az első totálisan angol állásinterjúmon.

Tegnap írtam, hogy a The Number One-ba pincéreket keresnek, amire telefonon jelentkeztem. Ma reggel vártak sok szeretettel.

A The Number One egy kedves, családias, kicsit olaszos beütésű étterem itt a Boulevard-on. Egy szimpatikus középkorú hölgy fogadott, de bent volt a főnök is. Az interjún Anne elmondta, hogy mire számítanak, illetve megbeszéltük, hogy nekem miért lenne jó ez munka. A válaszom nagyon diplomatikusra sikerült: Itt az étteremben lehetőségem van jobban megismerni a helyi embereket és a kultúrát.

Úgy vettem észre, mindketten szimpatikusnak találtak. Hétfőn vagy kedden fognak visszahívni.

Ezután végig jártam a tengerpartot, és néhány szimpatikus helyre besétáltam a CV-mmel együtt. Otthon ugyanezt csak nagy levegővételek mellett mertem volna megtenni, pedig egyáltalán nem vagyok egy bátortalan csitri. Csak valahogy van bennem előítélet a kiszolgáló személyzetet illetően. Sokszor olyanoknak tűnnek - hangsúlyozom, tűnnek! és talán ez az általános közvélemény is -, mintha ők lennének a helyi császárok, és nagy ívből lenéznék a szerencsétlen suttyó kis vendéget. NAGYON GÁZ ELŐÍTÉLETEINK VANNAK!!!! FELÜL KELLENE ŐKET ÍRNI!

Hogy eredményes volt-e ez a túra, vagy sem, az kiderül, a jövőhéten. A The Pavilionból szerda/ csütörtök környékén fognak telefonálni.

Ezek után elővettem a "fényképezőgépemet"...